|
A Kacsamesék (Ducktales) egy amerikai rajzfilmsorozat, melyet a Walt Disney Company készített. A főszereplő, Dagobert McCsip (Scrooge McDuck) eredetileg Carl Barks képregényfigurája volt, az ő történeteiből is merít a sorozat, valamint szerepeltet benne szintén Barks által kitalált szereplőt is, mint például Szaki Dani, vagy a Beagle Boyok. Ez a rajzfilmsorozat volt az egyik legsikeresebb. Az első részt 1987. szeptember 18-án vetítették az USA-ban. Ekkor még csak öt pilot epizódot adtak le. A kedvező visszajelzések arra ösztönözték az alkotókat, hogy folytassák a rajzfilmet. Összesen 100 epizód, plusz egy mozifilm született meg ezek után. Az utolsó részt 1990. március 1-jén adták le Amerikában. Az alaptörténet szerint Donald kacsa tengeri útra indul, ahová nem viheti magával unokaöccseit, így zsugori nagybátyjára, Dagobert bácsira bízza őket. Az együttélés kezdetben nem zökkenőmentes, ám hamarosan hozzászoknak egymáshoz. Donald néhány kisebb rész erejéig még visszatér, de sohasem lesz számottevő szereplő. A magyar változatban Dagobert bácsit Kenderesi Tibor, Nikit, Tikit és Vikit Pogány Judit szinkronizálja. A Kacsamesék további rajzfilmeket inspirált, mint például a Darkwing Duck, amelyben feltűnik Kvák kapitány és Robokacsa is, de említésre méltó még a Kacsacsapat (Quack Pack) is, amelyben Niki, Tiki és Viki már kamaszként térnek vissza. A rajzfilmet számos országban vetítették, mint például Franciaország, Spanyolország, Németország, Csehország, Olaszország, Hollandia, Svédország stb. Magyarországon a Magyar Televízió sugározta, a „Walt Disney bemutatja” blokk részeként 1993 és 1995 között, majd az RTL Klub vette meg a vetítési jogát. Epizódlista001 1x01 Treasure of the Golden Suns part 1 Don't Give Up The Ship 002 1x01 Treasure of the Golden Suns part 2 Wrong Way to Ronguay 003 1x01 Treasure of the Golden Suns part 3 Three Ducks of the Condor 004 1x01 Treasure of the Golden Suns part 4 Cold Duck 005 1x01 Treasure of the Golden Suns part 5 Too Much of a Gold Thing 006 1x02 Send In The Clones 007 1x03 Sphinx For The Memories 008 1x04 Where No Duck Has Gone Before 009 1x05 Armstrong 010 1x06 Robot Robbers 011 1x07 Magica's Shadow War 012 1x08 Master Of Djinni 013 1x09 Hotel Strangeduck 014 1x10 The Lost Crown Of Genghis Khan 015 1x11 Duckman Of Aquatraz 016 1x12 The Money Vanishes 017 1x13 Sir Gyro de Gearloose 018 1x14 Dinosaur Ducks 019 1x15 Hero For Hire 020 1x16 Superdoo! 021 1x17 Maid Of The Myth 022 1x18 Down And Out In Duckburg 023 1x19 Much Ado About Scrooge 024 1x20 Top Duck 025 1x21 The Pearl Of Wisdom 026 1x22 The Curse Of Castle McDuck 027 1x23 Launchpad's Civil War 028 1x24 Sweet Duck of Youth 029 1x25 Earthquack 030 1x26 Home Sweet Homer 031 1x27 Bermuda Triangle Tangle 032 1x28 Microducks From Outer Space 033 1x29 Back To The Klondike 034 1x30 Horse Scents 035 1x31 Scrooge's Pet 036 1x32 A Drain In The Economy 037 1x33 A Whale Of A Bad Time 038 1x34 Aqua Ducks 039 1x35 Working For Scales 040 1x36 Merit-Time Adventure 041 1x37 The Golden Fleecing 042 1x38 Ducks Of The West 043 1x39 Time Teasers 044 1x40 Back In The Outback 045 1x41 Raiders Of The Lost Harp 046 1x42 The Right Duck 047 1x43 Scroogerello 048 1x44 Double-O-Duck 049 1x45 Luck o' the Ducks 050 1x46 Duckworth's Revolt 051 1x47 Magica's Magic Mirror/Take Me Out Of The Ballgame 052 1x48 Duck To The Future 053 1x49 Jungle Duck 054 1x50 Launchpad's First Crash 055 1x51 Dime Enough For Luck 056 1x52 The Duck In The Iron Mask 057 1x53 The Uncrashable Hindentanic 058 1x54 The Status Seeker 059 1x55 Nothing To Fear 060 1x56 Dr. Jekyll and Mr. McDuck 061 1x57 Once Upon A Dime 062 1x58 Spies In There Eyes 063 1x59 All Ducks On Deck 064 1x60 Ducky Horror Picture Show 065 1x61 'Till Nephews Do Us Part 066 2x01 Time is Money part 1 Marking Time 067 2x01 Time is Money part 2 The Duck Who Would Be King 068 2x01 Time is Money part 3 Bubba Trubba 069 2x01 Time is Money part 4 Ducks on the Lam 070 2x01 Time is Money part 5 Ali Bubba's Cave 071 2x02 Super Duck Tales part 1 Liquid Assets 072 2x02 Super Duck Tales part 2 Frozen Assets 073 2x02 Super Duck Tales part 3 Full Metal Duck 074 2x02 Super Duck Tales part 4 The Billionaire Beagle Boys Club 075 2x02 Super Duck Tales part 5 Money To Burn 076 3x01 The Land Of Tra-La-La 077 3x02 Allowance Day 078 3x03 Bubbeo and Juliet 079 3x04 The Good Muddahs 080 3x05 My Mother, The Psychic 081 3x06 Metal Attraction 082 3x07 Dough Ray Me 083 3x08 Bubba's Big Brainstorm 084 3x09 The Big Flub 085 3x10 A Case Of Mistaken Secret Identity 086 3x11 Blue Collar Scrooge 087 3x12 Beaglemania 088 3x13 Yuppy Ducks 089 3x14 The Bride Wore Stripes 090 3x15 The Unbreakable Bin 091 3x16 Attack Of The 50-Foot Webby 092 3x17 The Masked Mallard 093 3x18 A DuckTales Valentine
095 4x02 Attack Of The Metalmites 096 4x03 The Duck Who Knew Too Much 097 4x04 New Gizmo Kids On The Block 098 4x05 Scrooge's Last Adventure 099 4x06 The Golden Goose part 1 100 4x06 The Golden Goose part 2 (www.tv.com) Külső hivatkozások |
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.